minolta - Nyomtató-szerviz KISOKOS - Nyomtató-szerviz | Copy-Trio Kft.

Tartalomhoz ugrás

Főmenü:

Konica Minolta cégtörténet – Innováció minden téren

Közzétette itt Konica Minolta ·
Tags: konicaminoltakameraoptika
A fogyasztó társadalmunkban a legtöbb embernek már van minden egyes területen egy vagy akár több kedvenc márkája is, amelyeket keres a piacon. Ez persze jó, mivel, ha már ki van tapasztalva, hogy az eddig bevált, akkor nagy valószínűséggel ez után is ugyanazt a minőséget várhatjuk el tőle.
Ugyanakkor nem szabad figyelmen kívül hagyni az új, feltörekvő és egyre népszerűbb márkákat sem, mivel ezek előbb-utóbb egy-két nagyobb halat lekörözhetnek majd. Mi éppen egy ilyet szeretnénk most bemutatni, hiszen, ezen márkák termékeit valamivel olcsóbban lehet megkapni, mint a népszerű márkák termékeit, valamint minőségben hasonlót tudnak nyújtani, ha jót választanunk.
A Konica Minolta céget szeretnénk most önöknek bemutatni, amely meglehetősen fiatal titán még, 2003 augusztus 5-én lett megalapítva. Ugye, a nyomtatók terén már megszokhattuk, hogy a legtöbbjük általában japán, koreai vagy kínai gyártmány. Nincs ez máshogy ebben az esetben sem, hiszen japán gyökerei vannak, a székhelye pedig Tokióban található.
Nagyon nagy fejlődést mutatott be az alapításától kezdve, hiszen már 41 országban megtalálható, valamint 2013-as adat szerint több mint 41 ezer embert foglalkoztatott. Az irodai termékekre, kamerákra, optikai kiegészítőkre specializálódtak és ki kell jelentünk, hogy elég szép eredményeket értek el ezeken a területeken. Mindig is igyekeztek az innováció felé nyitni, például auto, illetve manual fókuszos kamerák.




Felhők
mappák fi lednyomtató Pro ofszetnyomtatás nélküli Tintasugaras sebesség nyomtatóhiba minőség kellékanyagok hálózati lézernyomtató anyag dokumentumkezelés tinta epson toner kutatás tanácsok ipari probléma hibajelzés feliratozógépek lézeresnyomtató nyomtatópapír toll papírelakadás irodafelszerelés papíráru tintapatron megoldások kisgép Irodatechnika klippes bádognyomtatás tintasugaras fax zsebszámológépek Canon CMYK brother nyomtatóbeállítás vezeték hibamegállapítás litográfia irodaszerek bélyegzők mátrix WorkForce Packard Hewlett monitorszűrő lexmark árazógépek elromlott és hőnyomtató szkenner otthoni rajzgép másológép sharp Nyomtatás tonerkazetta újrahasznosítás nyomtatótípusok vágógép teszt gyerekeknek plotter helyválasztás 3Dnyomtató irodaberendezés digitális 3Dnyomtatás ricoh multifunkciós eco vásárlás hibák fénymásoló színtartomány nyomtatójavítás duplex tipográfia nyomtatók kellékanyag újrahasznosított tisztítása hp lézersugaras gyorsfűzők billentyűzet periféria anyagbeszerzés festékkazetta felújítás nyomtatás használata kamera officejet irodai irodaszer másolópapír írószer profi nyomtatószeriz reklámanyag HP fénymásolópapír beszorult javítás beállítás szétverés szkennelő Pelikan lézer lézertonerek stressz Brother tintapatronok hibásnyomtató reklámajándék nyomtatókazetta Epson iratmegsemmisítő képolvasó kellék minolta egér szerviz üzleti optika iroda golyóstoll mátrixnyomtató Lanier 3d etikettnyomtatók Samsung javítószerviz konica színrendszer wi led elhelyezése mobilnyomtatás fénymásolás nyomtatószerviz canon minőségipapír nyomtató papír nyomtatási nyomató síknyomtatás 3D papíradagolás töltőtoll tintasugarasnyomtató patron tulajdonságok iratrendezés Konica irodatechnika
Copyright 2015. All rights reserved.
Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenühöz