konica - Nyomtató-szerviz KISOKOS - Nyomtató-szerviz | Copy-Trio Kft.

Tartalomhoz ugrás

Főmenü:

Konica Minolta cégtörténet – Innováció minden téren

Közzétette itt Konica Minolta ·
Tags: konicaminoltakameraoptika
A fogyasztó társadalmunkban a legtöbb embernek már van minden egyes területen egy vagy akár több kedvenc márkája is, amelyeket keres a piacon. Ez persze jó, mivel, ha már ki van tapasztalva, hogy az eddig bevált, akkor nagy valószínűséggel ez után is ugyanazt a minőséget várhatjuk el tőle.
Ugyanakkor nem szabad figyelmen kívül hagyni az új, feltörekvő és egyre népszerűbb márkákat sem, mivel ezek előbb-utóbb egy-két nagyobb halat lekörözhetnek majd. Mi éppen egy ilyet szeretnénk most bemutatni, hiszen, ezen márkák termékeit valamivel olcsóbban lehet megkapni, mint a népszerű márkák termékeit, valamint minőségben hasonlót tudnak nyújtani, ha jót választanunk.
A Konica Minolta céget szeretnénk most önöknek bemutatni, amely meglehetősen fiatal titán még, 2003 augusztus 5-én lett megalapítva. Ugye, a nyomtatók terén már megszokhattuk, hogy a legtöbbjük általában japán, koreai vagy kínai gyártmány. Nincs ez máshogy ebben az esetben sem, hiszen japán gyökerei vannak, a székhelye pedig Tokióban található.
Nagyon nagy fejlődést mutatott be az alapításától kezdve, hiszen már 41 országban megtalálható, valamint 2013-as adat szerint több mint 41 ezer embert foglalkoztatott. Az irodai termékekre, kamerákra, optikai kiegészítőkre specializálódtak és ki kell jelentünk, hogy elég szép eredményeket értek el ezeken a területeken. Mindig is igyekeztek az innováció felé nyitni, például auto, illetve manual fókuszos kamerák.




Felhők
iratmegsemmisítő 3d etikettnyomtatók canon papíráru szkenner gyorsfűzők írószer nélküli 3Dnyomtatás vásárlás Epson konica kellékanyag reklámanyag Packard lézeresnyomtató festékkazetta hibamegállapítás irodafelszerelés Tintasugaras kellék megoldások újrahasznosított litográfia sharp nyomtatás vágógép stressz nyomtatókazetta eco javítás profi beállítás fax HP ofszetnyomtatás toner tintapatron tintasugarasnyomtató plotter mátrix papírelakadás zsebszámológépek árazógépek dokumentumkezelés probléma nyomtatóhiba duplex tipográfia hibajelzés irodaszer lézernyomtató vezeték optika rajzgép újrahasznosítás Nyomtatás színtartomány digitális bádognyomtatás officejet nyomtatójavítás Hewlett elromlott szerviz hálózati egér ipari felújítás iratrendezés tulajdonságok WorkForce nyomtató beszorult CMYK színrendszer Samsung fénymásoló irodatechnika tonerkazetta és Lanier üzleti hibásnyomtató tintasugaras bélyegzők hp nyomtatószeriz papíradagolás javítószerviz minolta hőnyomtató tisztítása síknyomtatás tintapatronok brother nyomtatópapír klippes Pelikan wi kisgép ricoh nyomató kellékanyagok irodaberendezés használata lexmark Brother feliratozógépek patron szétverés nyomtatóbeállítás másológép 3D gyerekeknek otthoni kutatás kamera mátrixnyomtató mobilnyomtatás nyomtatók epson hibák reklámajándék nyomtatószerviz Konica multifunkciós led tanácsok nyomtatási fénymásolás golyóstoll fi töltőtoll másolópapír irodaszerek helyválasztás papír periféria minőségipapír lézer billentyűzet iroda lednyomtató mappák Pro lézertonerek nyomtatótípusok irodai anyagbeszerzés lézersugaras toll elhelyezése minőség Canon anyag sebesség Irodatechnika képolvasó tinta teszt monitorszűrő fénymásolópapír 3Dnyomtató szkennelő
Copyright 2015. All rights reserved.
Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenühöz