Teljesen egyértelmű, hogy a nyomtatás hosszú utat kellett bejárjon annak érdekében, hogy elérje a mai formáját, ami egyes esetekben szinte már tökéletes.
Megannyi típusú nyomtató közül választhat a modern ember, aki sokszor, szakértői segítség nélkül nem is tudja, hogy melyiket érdemes megvásárolni.
A nyomtatás története, legalábbis az európai, megkérdőjelezhetetlenül, Johannes Gutenberg nevéhez kapcsolódik, ugyanis ő volt az, akinek a neve összefügg az első nagy példányszámban nyomtatott dokumentum megjelenésével.
A munkássága után körülbelül 200 évet kellett várni a litográfia, azaz a síknyomtatás feltalálásáig. Ez a módszer manapság már a grafikák elkészítése során alkalmazott csak.
A későbbi évszázadokban pedig teret hódított a digitális nyomtatás. A Elsőként a tördelés és a szövegszerkesztés jelent meg, majd később a nyomóforma alkalmazásában is szerepet kapott.
A digitális eljárások alkalmazása, valamint a technológia fejlesztése még napjainkban is zajlik. Ennek köszönhetően a digitális eljárások, igen hamar átvehetik a hagyományos nyomtatás bizonyos területeinek uralmát.
Rengeteg szakértő is úgy véli,l hogy ez jelenti majd az utat a nagyobb modernizációs eljárások felé.